Főoldal»Aktualitások»Tavaszi táborunk már a 45. a sorban
Tavaszi táborunk már a 45. a sorban

Tavaszi táborunk már a 45. a sorban

Csütörtökön délelőtt a Király Sportlétesítményben tizenhét srác részvételével, a névadó Király Gábor irányításával, Hegedüs Péter szakmai vezetése mellett megkezdődött kapusiskolánk 45. tábora.

Reggel nyolc után folyamatosan érkeztek az autók a Király Sportlétesítmény B épülete elé, 09.00-ra volt meghirdetve a háromnapos, öt tréningből álló tavaszi táborunk regisztrációja, ahová végül tizenhét - U11-U18 korosztályokba tartozó - kapuspalánta jelentkezett be.

A teljesség igénye nélkül: Debrecenből, Pécsről, Ajkáról, Makóról is jöttek kapusok. 

- Mi Romániából, Kolozsvár mellől, Nagyenyedről érkeztünk a fiammal - tudjuk meg Székely Jenőtől, az U12-es korosztályú Székely Krisztián édesapjától, aki a nagy távolságra tekintettel, fiával és feleségével egy nappal korábban jött, mint a többiek.

- Ez lesz a harmadik tábora Krisztiánnak, tavaly nyáron voltunk először, majd legutóbb az őszi szünetben, és most újra. Nagyon hasznosnak találtuk az edzéseket, fejlődött a gyerek, és ez abban is megmutatkozott, hogy a fiam, aki eddig egy kis román utánpótlás együttesben, a Juniorul Nagyenyedben védett, nyártól Kisvárdán folytatja pályafutását. Nagy ugrás lesz, ország, iskola és csapat váltás, de úgy érezzük, ez a helyes döntés.

- Nagyon nagy élmény volt Király Gáborral együtt edzeni, jól éreztem magam a korábbi táborokban, és még új barátokat is szeretem. Egyikük most is itt lesz, már meg is beszéltük Instagramon, hogy egy szobába legyünk - tette hozzá Székely Krisztián.

Lencsés Zalánnak még nincsenek táboros barátai, hiszen a CREDOBUS Tehetségközpont U11-es kapusa most van itt először.

- Zali kicsit megfázott, de szerencsére semmi komoly, a múlt héten pont a Király SE ellen játszottunk bajnoki ugyanitt, orkán erejű szél volt, átfújta az egész csapatot - vette át a szót Zalán édesanyja, Varga Erika, aki Mosonmagyaróvárról hozta el a fiát.

- Otthon heti négy kapusedzésünk van, nagyon szeretek védeni, ki szerettem volna próbálni, hogy milyen is egy ilyen tábor. Nagyon izgulok, de biztosan jó lesz - így Lencsés Zalán.

Arról, hogy a minőségi szakmai munka mellett a hangulat is kellően oldott legyen, a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola stábja, Hegedüs Péter, Dombay Miklós és Takács Tamás gondoskodnak, akik a csütörtöki első két tréningen alaposan megdolgoztatták a srácokat. 

A fiúk nagyon is vevők voltak a munkára, és a nap végén azzal a jóleső érzéssel térhettek pihenőre, hogy estére talán egy picivel, jobb, motiváltabb kapusok lettek, mint egy nappal előtte.

 



Kapcsolódó képek
62585f71c8e3d173.jpeg62585f72110411314.jpeg62585f723ed265556.jpeg62585f72905c44844.jpeg62585f72c7f156340.jpeg62585f730032f3375.jpeg62585f732d9c57712.jpeg62585f735a3ff4051.jpeg62585f73923531205.jpeg62585f73deabb3067.jpeg62585f743cb728712.jpeg
Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tapasztalataimat első és másodosztályban itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább