Főoldal»Aktualitások»Minden edzésen 110 százalék kell a DAC-nál
Minden edzésen 110 százalék kell a DAC-nál

Minden edzésen 110 százalék kell a DAC-nál

Augusztus közepén szerződött az FC DAC 1904 együtteséhez a Király Sportegyesülettől Veszelinov Dániel, aki búcsú interjújában azt ígérte, a rövid válogatott szünetekben Szombathelyt részesíti majd előnyben szülővárosával, Szegeddel szemben. Deni az októberi Eb-pótselejtezők és Nemzetek Ligája-sorozat adta klubfutball szünetet kihasználva három napot Szombathelyen töltött, ahol felkereste korábbi csapattársait, edzőit. Az eddig eltelt időszak tapasztalatairól beszélgettünk vele.

- Hétvégén a Slovan Bratislava II. elleni 4-1-es győztes meccsen mutatkoztál be a DAC fiókcsapatában, a Somorjában. Csak a Felcsútról is megismert Ezekiel Henty tudott neked gólt lőni.  Milyen érzésekkel gondolsz vissza a debütálásra?

- A bemelegítésnél még izgultam, de amint megkezdődött a meccs, elmúlt a lámpaláz, igyekeztem minden pillanatát élvezni a bajnokinak. Persze szép lett volna kapott gól nélkül zárni, de így sem panaszkodom, dicsértek, hogy 3-1-es vezetésünknél volt két olyan védésem, amivel segíteni tudtam a csapatnak. Egyébként sincs idő rágódni a kapott gólokon, menni kell tovább, koncentrálni arra, ami jön. A DAC keretéből most öten játszottunk vissza Somorján, köztük többen utánpótlás válogatott srácok, van köztük szlovákiai és panamai is.

- Mekkora ugrás a Király SE megyei I-es együtteséből az Európa Ligában is szerepelt, szlovák bajnoki listavezető DAC-ban tréningezni, játszani?

- Óriási. Minden edzésen 110%-ot kell nyújtani, csupa válogatott futballistával vagyok körülvéve, szoknom kellett az edzések intenzitását. Azt gondolom, már rövid idő alatt is sokat fejlődtem, és mára sikerült felvennem a ritmust. Cseh a kapusedzőnk, a két kapus kollégám, úgy érzem, befogadott, segítjük egymás munkáját. Gyorsaságban, fizikálisan és labdafogásban is léptem előre. Bernd Storck vezetőedzőnk a precíz német mentalitást képviseli, minden nap van edzésünk, és nincs mese, megköveteli a kemény munkát, de végtére is ez a fejlődés záloga.

- Hogyan élsz Dunaszerdahelyen, milyenek a körülmények?

- A klub apartmanjainak egyikében lakom, szoba, tusoló, minden rendelkezésemre áll, ami csak szükséges, és mindez 5 percre van csak a pályától. Az egyesületnél kedvesek, segítőkészek, sokan beszélnek magyarul a munkatársak közül, és néhányan a játékosok soraiból is, de a közös nyelv az angol, ami nekem nem okoz problémát. De például a hétvégén, Somorján úgy alakult, hogy a védelemben pont négy magyarul is tudó fiú játszott előttem, úgyhogy őket magyar nyelven irányítottam, de megy az angol is. Dunaszerdahely csendes kisváros, pont jó, hogy a munkára lehet így maximálisan koncentrálni. A beilleszkedésben sokat segít Schäfer András csapattársam, aki szombathelyi, úgyhogy vannak közös pontok. Nagyon jól érzem magam, sokat dolgozom, és szeretnék minél többet védeni, hogy kellő tapasztalatot gyűjtsek.

 

 



Kapcsolódó képek
5f7cc8a9357d87158.jpeg
Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tapasztalataimat első és másodosztályban itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább
Soron következő táborok
Összes tábor