Főoldal»Aktualitások»Munkában a 2021-es nyári tábor kapusnövendékei
Munkában a 2021-es nyári tábor kapusnövendékei

Munkában a 2021-es nyári tábor kapusnövendékei

Hétfőn a Király Sportlétesítményben megkezdődött a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola 42. bentlakásos tábora, ahol két turnusban 33 fiatal - 12 és 20 év közötti - hálóőr öt kapusedzésen vesz részt. A srácok a 108-szoros válogatottsági rekorder kapus Király Gábortól, valamint kollégáitól, az együtt félezernél is több NB I-es mérkőzést számláló Hegedüs Péter, Takács Tamás, Dombay Miklós kapusedző triótól tanulhatnak.

Nagy volt a sürgés-forgás hétfőn délelőtt a Király Sportlétesítmény B épületének fogadótermében, sorra érkeztek a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola 2021-es nyári táborának résztvevői. Voltak régről ismert arcok és olyan srácok is, akik most először jöttek el tanulni tapasztalt kapusedzőinktől.

Az érdeklődésre jellemző, hogy nem csak magyar kapusnövendékek utaztak több száz, vagy akár több ezer kilométert, hogy élőben tanulhassanak Király Gábortól és kollégáitól, de jöttek Dublinból, Bejrútból, Tel-Avivból, Koblenzből, és a határon túli magyarlakta területekről, Szászrégenből vagy Gyulafehérvárról is.

Körpanorámás rendezvénytermünkben a regisztrációt követően Komláti István, a Királysport menedzsere, a tábor főszervezője köszöntötte a srácokat és szüleiket, majd Király Gábor, a tábor névadója, alapítója vázolta az előttünk álló napok programját, végül Hegedüs Péter szakmai vezető ismertette a szabályokat, elvárásokat mielőtt a csapat kivonult volna az első edzésre.    

Aztán a srácok átöltöztek és megkezdődött, amire mindenki várt: a munka, a munka és a munka.

Hiszen fejlődni csak ezáltal lehet. 

 



Kapcsolódó képek
611a492ee5a9a9824.jpeg611a492f33bf04823.jpeg611a492f626b62693.jpeg611a492f8f6433871.jpeg611a492fe42ff6136.jpeg611a49301a4fb2008.jpeg611a493067409544.jpeg611a49309bd864900.jpeg
Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tap asztalataimat első és másodosztályban Itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor  Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos  táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább