Főoldal»Aktualitások»Lezárult a 48. Király Kapustábor
Lezárult a 48. Király Kapustábor

Lezárult a 48. Király Kapustábor

Az iskolai tavaszi szünetben három napon át 21 kapus dolgozott együtt az alapító Király Gáborral, a szakmai munkát irányító Hegedüs Péterrel, és az edzői stáb tagjaival, Dombay Miklóssal, Takács Tamással és Bíró Istvánnal a jubileumi, 10. év első kapustáborban.

A három nap alatt a 20 éves Király Sportlétesítményben, bentlakásos rendszerben, összesen öt edzésen csiszolhatták tudásukat a fiatalok. A táborlakók majdnem fele visszatérő kapuspalánta volt, ők már tudták, mire számíthatnak, de az új jelentkezők is gyorsan felvették a tábor és az edzések ritmusát. Az öt tréning során alkalomról alkalomra látszott az a fiatalokon, hogy egyre koncentráltabbak, egyre minőségibb munkát tudnak végezni. Nagyon intenzív három napon és sok-sok tapasztalaton vannak túl a résztvevők.

 

Hegedüs Péter, a tábor szakmai vezetője úgy fogalmazott a táborzárás után, hogy le a kalappal a srácok előtt.

 – Minden elismerést megérdemelnek a fiúk, mert ez volt a 48. kapustáborunk, de az időjárás talán most fogadott a legkevésbé a kegyeibe minket az elmúlt tíz év alatt. Az első napon délelőtt és délután is viharos szélben, metsző hidegben dolgoztunk velük, az eső is esett. A pénteki nap úgy-ahogy, de elfogadható volt, ez a munkán is meglátszott, viszont szombaton ismét mostoha körülmények között edzettünk, de kitartóak voltak a srácok. Természetesen tudásra nem teljesen egyéges a gárda. Vannak visszajárók és voltak új jelentkezők is. Láttunk igazi tehetségeket is. Még fiatalok, sok minden változhat a jövőben, de láttunk bíztató jeleket. Reméljük, hogy jó irányba megy tovább a karrierjük.

A munkáról azt lehet mondani, hogy valóban edzésről edzésre javult a teljesítmény. Az első napon reggel kilenckor találkoztunk, volt, aki hajnalban indult, hogy pontosan ideérjen, így a délelőtti edzésen még érthető, ha ennek láthatók a hatásai. Kicsit fáradtak, esetleg kevésbé tudnak koncentrálni. Van, akinek új a közeg, egymást és az edzőket sem ismerik. Az első két tréning inkább az ismerkedésről szól, persze komoly és kemény munka kíséretében. A második nap két edzésén már jobb állapotban voltak, ismerték az elvárásokat, a munkamódszereket, a feladatokat. Sajnos nem mindenki találkozik a mindennapokban igazán kapusoknak szóló edzésprogrammal. Nem minden klubnál van képzett kapusedző, és ez rögtön meglátszik. De mindenki igyekezett megismerni a feladatokat és minél jobban teljesíteni azokat. Ha odafigyelnek ránk és azt teszik, amit kérünk, akkor utol tudják érni a gyakorlottabbakat. És nekünk sokat számít az is, ha látjuk az akaratot, az igyekezetet.

A tábori élet persze nem csak edzésekből áll. A Király Park Hotelben laktak a fiúk, ahol nagyon fegyelmezettek voltak mind a szabadidő eltöltése mind pedig a közös étkezések során. És számunkra ez is nagyon fontos, különösen a mai világban, amikor ez nem mindig jellemző egy közösségben. – zárta gondolatait a kapusiskola szakmai vezetője. 

Az idén júniusban még két turnussal, köztük a jubileumi, ötvenedik kapustáborral ünnepeljük majd a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola 10 éves fennállását.


Szerző: Németh Zsolt

Kapcsolódó képek
64317d03149ae3267.jpeg64317d03a8e229936.jpeg64317d04af7421342.jpeg64317d060b7aa9543.jpeg64317d067f74d122.jpeg64317d072f80b7701.jpeg64317d07efd601765.jpeg
Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tapasztalataimat első és másodosztályban itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább