Király Gábor a kapusposztról…

Galambos Dániel készített nagy interjút Király Gáborral. A cikkből a kapusposzttal kapcsolatos részből idézünk:

„…Egy dolog kell, alázat. Mint ahogy persze minden máshoz is az életben. Ha például van két kapusom, akik közül az egyik tehetséges, a másik ügyetlen, de az alázatot csak az utóbbiban fedezem fel, őt választom. Önmagában a tehetséggel nem mész semmire. Cristiano Ronaldót is hajlamosak vagyunk elkönyvelni úgy, könnyű neki, különleges talentummal született, de mit érne vele, kérdem én, ha nem maradna kint minden edzés után minimum húsz percet, és nem gyakorolná a szabadrúgásokat, ha nem gyúrná a vasakat a konditeremben. Csakis akkor viheted valamire, ha alázatos és tehetséges vagy egyszerre.

A mi gyerekeink ezért is kullognak az él-, sőt középvonal mögött?

Nem magyar, generációs probléma. Én még a fagyott, salakos pályán, mínusz tíz fokban vetődtem, máskor izzadtam a harmincöt fokos hőségben, mint ahogy persze a csapattársaim is, ma előfordul, hogy egy fiatal azért nem megy edzésre, mert történetesen fúj a szél, esetleg tombol a kánikula. De aki tizenkét évesen nem szeret edzeni, tizennyolcban sem fog. Ezzel szemben én ma is hálás vagyok azért, hogy a hobbim lehet a munkám. De nem is volt soha kérdés, mi legyek, mert mindig kapus akartam lenni.

És a góllövés öröme? Ami a csatárok szerint semmi mással nem összevethető?

Nekem azzal egyenértékű, amikor a csatár nagy helyzetben nem talál be, amikor védek két-három olyat, ami egytől egyig gól lehetne. Számomra az jelenti a földöntúli boldogságot. Még úgy is, hogy nem feltétlenül látszik rajtam. Nem csapok a levegőbe, nem ünnepeltetem magam, mert az a dolgom, hogy védjek, de amikor jön a védő pacsizni, amikor megdicsérnek, amikor éles helyzetben, az utolsó percben lehúzod a beadást, mint mondjuk Bukarestben, és általad mindenki megnyugszik, na, az bitang jó érzés.

És lehet bírni sérülés, mármint lelki nélkül ezt a fajta pressziót?

Ötéves korom óta vagyok kapus, ebben a tudatban nőttem fel.

De nem fárasztó?

Nem, mert tisztában vagyok a felelősségemmel. Ha a csatár majd' minden helyzetét elpuskázza, de a végén győztes gólt szerez, vállon viszik le, ha én addig tízesre védek, de egy labda becsúszik, jön a már említett bűnbak szerep.

Az sem bántja, hogy ilyen igazságtalan poszt az öné?

Nem. Mondom, ebbe nőttem bele. Egy kapusnál minden idézőjeles veszély ellenére az a legfontosabb, hogy védhessen. Amikor huszonegy évesen leigazolt a Hertha, a klubban azt gondolták, van egy nagy tehetségünk, aki majd lassan beleszokik ebbe a világba, és idővel odaállhat a gólvonal elé. Ehhez képest hat meccs elteltével beállhattam a kapuba. Csakis akkor tudod átérezni a hibák súlyát, persze a bravúrokat is, ha védesz."