Főoldal»Aktualitások»Kapusiskolás növendék volt, leigazolta a DAC
Kapusiskolás növendék volt, leigazolta a DAC

Kapusiskolás növendék volt, leigazolta a DAC

Veszelinov Dánielt próbajátékra invitálta az FC DAC 1904, a Király SE játékosa pedig teljesítményével meggyőzte a volt magyar szövetségi kapitányt, a felvidéki együttest tavasz óta irányító Bernd Storckot.

Kétéves szerződést kapott az FC DAC 1904 csapatától Veszelinov Dániel, akit 2018 februárjában igazolt le a Király Sportegyesület Szegedről.

- Deni a kapusiskolás road show-nk szegedi állomásán került a látókörünkbe, majd később a nyílt szombathelyi összetartásainkra, kapustáborainkba is eljött. Egy idő után úgy láttuk, hogy fejlődése megkívánja a még intenzívebb, napi kapcsolatot, ezért Szegedről Szombathelyre költözött, hogy egyesületünkben folytathassa pályafutását. Már 17 évesen védte a megyei I-es felnőtt együttesünk kapuját, versenyeztetése pedig mindig ott, azokban a korosztályokban, csapatokban történt, amit az aktuális mentális, fizikai állapota, technikai felkészültsége indokolt - avatott be a kapusiskolától Szombathelyen keresztül a dunaszerdahelyi klubhoz vezető út állomásaiba Király Gábor, a róla elnevezett nemzetközi kapusiskola alapítója, a Király Sportgyesület névadó-tulajdonosa, hozzátéve: Veszelinov Dánielt elsősorban a mentalitása és elhivatottsága tette alkalmassá arra, hogy szintet léphessen.

- Ő nem csak beszélt róla, hogy profi szeretne lenni, de ezt az edzések alatt mutatott hozzáállása is maximálisan alátámasztotta. Az pedig újabb motivációt jelentett számára, hogy a Leverkusennél, Herthánál töltött tanulmányutakon személyesen is megtapasztalta, hogy sok munkával hová lehet eljutni. 19 évesen még nem kész kapus, de a DAC ideális közeg, hogy újabb szintet lépjen, rengeteget tanuljon. Mind a Bernd Storck által képviselt mentalitás, mind az infrastruktúra, a szurkolók, a szakmai munka minősége miatt. Egyesületünk célja a tehetségek felkarolása, támogatása, és ha idővel készen állnak a továbblépésre, segíteni fogjuk őket ebben is. Veszelinov Deni példa lehet mind a kapusiskolás, mind a nálunk sportoló többi gyerek előtt, ha munka és alázat van, lesz lehetőség is. Bízom benne, hogy a Király Sportegyesületből még sokan követik ezt az utat - emelte ki a 108-szoros válogatottsági rekorder kapus.

Bernd Storck első lépésként harmadik számú kapusként számol a királyos fiatalemberrel, aki együtt tréningezik majd a DAC első keretével, de a tervek szerint a másodosztályú Somorjában, a DAC partnerklubjában kap majd lehetőséget, más tehetséges dunaszerdahelyi fiatalokkal együtt.

Hogy Veszelinov mit mondott a királyos évekről és milyen reményekkel várja bemutatkozásást új klubjában, arról itt olvashat!

 

A DAC honlapján pedig így írtak érkezéséről. 

 



Kapcsolódó képek
5f3a949742a204899.jpeg5f3a7988a2ece8416.jpeg5f3a949778b8c8147.jpeg5f3a94979e4064197.jpeg5f3a9497c30052125.jpeg5f3a9497ef6f72291.jpeg5f3a9498281c48769.jpeg5f3a9498544758743.jpeg5f3a949881e871081.jpeg
Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tap asztalataimat első és másodosztályban Itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor  Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos  táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább