Főoldal»Aktualitások»Szakmai fejlődés, jól felépített edzések - így látják az első kapustábor résztvevői
Szakmai fejlődés, jól felépített edzések - így látják az első kapustábor résztvevői

Szakmai fejlődés, jól felépített edzések - így látják az első kapustábor résztvevői

A rendkívül mostoha időjárási körülmények ellenére Vas megyén kívül Érdről, Budaörsről és Balatonlelléről is érkeztek kapusok a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola első turnusára. Az utolsó edzést követően a kapuspalántákkal beszélgettünk.

Az időjárás ugyan nem fogadta kegyeibe az első táborban részt vevő hét kapust, ennek ellenére - dicséretükre legyen mondva- tisztességesen végigdolgozták a három napot. Csúsztak-másztak a sárban, a szakmai stáb minden egyes gyakorlatát komolyan vették. Az utolsó tréning után váltottunk pár szót a srácokkal.

A Király SZE U13-as csapatában védő Homlok Levente szerint az edzések jól fel voltak építve, úgy érzi, sok új dolgot megtanult, amelyeket a bajnoki mérkőzéseken már szeretne is kamatoztatni.

Az NB III-as Érd ifjúsági csapatának hálóőre, Pfeiffer Balázs interneten olvasott a kapusiskoláról, elhatározta, hogy itt a helye. A tábor szervezésével elégedett volt, azt mondja, szakmailag előre tudott lépni. Az egyik nyári turnusba pedig szeretne visszajönni.

Az NB III-as Sárvár FC U13-as együttesében szereplő Németh Bence a változatos gyakorlatokat említette, véleménye szerint mind a társakkal, mind az edzőkkel nagyon jó kapcsolat alakult ki.

A Budaörs csapatát erősítő Baranyai Sándor kiemelte, teljesen máshogy voltak felépítve az edzések, mint a csapatánál. A két órás edzések alatt egy perce sem volt arra, hogy unatkozzon, végig kellett koncentrálni.

A III. Kerületi TUE játékosa, Balogh Barnabás annak örült igazán, hogy az edzők mindenkivel külön-külön is tudtak foglalkozni, felhívták a hibákra a figyelmet, ami nem ment, arra pedig több időt szántak.

A Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola első táborában a legjobb kapus a Lengyeltótiból érkező Varga Szabolcs lett. Korábban Siófon NB I-es mérkőzésen ült már kispadon, jelenleg az NB III. Dráva-csoportjában szereplő Balatonlelle első számú kapusa.  

- Nagyon örülök annak, hogy itt lehettem a kapustáborban, az meg csak hab a tortán, hogy a szakmai stáb a legjobbnak választott. Továbbra is keményen dolgozom, ugyanis nem akarok megragadni az NB III-ban. Ebben segítségemre van Hegedüs Péter, akihez mostantól minden csütörtökön eljárok edzeni. Természetesen a nyári táborba is szeretnék visszajönni Szombathelyre - tudtuk meg Varga Szabolcstól.

 


Szerző: Takács Gábor
Forrás: kapus.eu

Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tap asztalataimat első és másodosztályban Itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor  Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos  táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább