A Kapusiskola edzői így búcsúznak a Mestertől

fotó:szombathely.hu

Biró István

-13 évig volt a kapusedzőm. Öt éves koromban kerültem hozzá, de nemcsak kapusedzőm volt, hanem annak idején a legkisebb korosztálynak ő volt az edzője is. Sok emléket felidézhetnék, de ami számomra a legfontosabb volt, hogy egyszerűen nem hagyott elkallódni. Váltak a szüleim és nem volt egyszerű a tinédzserkorom. Egy ember sem volt a környezetemben, akire hallgattam volna. Kezdtem elmaradozni edzésekről, romlott az iskolai teljesítményem és nem jó irányt vett az életem. A mai világban kicsit furcsának tűnik, hogy az edző beleszól a családi életbe, de Zoli bácsi a szívén viselte a sorsomat, a pályára hívatta édesanyámat, beszélt vele, és egyszerűen nem engedte el a kezemet, nem hagyta hogy kimaradozzak az edzésekről. Neki is köszönhetem, hogy ilyen ember lett belőlem. Vele ott a pályán, teljes biztonságban érezhettem magam, de nemcsak én, valamennyi kapustársam.  A pályán kívül tudva levő, hogy nyaranta Ábrahámhegyen lehetett megtalálni. Mi is gyakran járunk oda. Tavaly nyáron is ott találkoztunk utoljára, és az én történetem Zoli bácsival ott lett kerek, amikor ugyanúgy kezet fogott a kisfiammal, mint anno velem, amikor 5 évesen levitt hozzá édesapám edzésre.

Dombay Miklós

-Zoli bácsival kapcsolatban  először az első közös kapusedzésünk ugrik be, ami rendhagyó módon két és fél órásra sikeredett. 10 éves voltam ekkor és valami okból kifolyólag az edzésen csak egyedül voltam. Zoli bácsi kedvesen beszélgetett velem és csak rúgta, rúgta a labdát... két és fél órán keresztül :)) Akkor még, gyerekként nem tűnt fel, csak évekkel később, hogy milyen kiváló rúgótechnikája volt... amit aztán 50 felé is kamatoztatott az osztrák alacsonyabb osztályok (reserve) csapataiban, mezőnyben... (!) Első beszélgetésünk nyolc éven keresztül folytatódott, ifistaként az öltözőben mellette ülhettem, egyszerűen nem tudtam előbb érkezni nála, általában kettőig voltam suliban, fél háromkor már kint voltam a pályán és már mentünk is edzeni... Nagyon jó hangulatú edzéseink voltak, két gyakorlat között a bajnoki mérkőzések megtárgyalása mellett Zoli bácsi kitért az iskolai tanulmányainkra, sőt "képben volt" a magánéletünket érintően is. Sosem felejtem el, hogy az első randevúmat követően egyből levette, "valami" történt velem... illetve azt sem, hogy a Kondics utcai edzőpályán néhány pillanatra megállt a foglalkozás, ha "köszönni kellett" egy csinos hölgynek... igen ekkor is beszélgettünk, ekkor már másról is :)), mert bizony felnőttünk, mindannyian Hali-kapusok, Vele, Mellette, Általa... Köszönöm Zoli bácsi az edzéseket és az életre szóló tanítást, nyugodjék békében!

Hegedüs Péter

A 70-es évek elején jártam középiskolába, a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumba. -1971-ben osztálykirándulásra  jöttünk Szombathelyre, az akkori Turista szállóban laktunk. Az egyik osztálytársammal szurkolásra, morajlásra lettünk figyelmesek és már csak kalandvágyból is elindultunk a hang irányába. Szó szerint árkon-bokron Perinten keresztül jutottunk el,  az akkor még fatribünös Haladás pályára, ahol éppen a Pécs csapatát fogadta a Szombathely. Az egyik kapuban Rapp Imre, a másikban Szarka Zoltán parádézott. Akkor még 17 évesen nem sejtettem, hogy életem két meghatározó kapusát látom a pályán. Rapp Imre Kaposváron volt a mesterem, és amikor idekerültem Szombathelyre Szarka Zolival kerültem egy csapatba. Három évig, 1977-80-ig volt csapattársam, majd hosszú éveken át kapusedző a Haladásban. A szakmája megszállottja volt a Zoli.

Király Gábor

-Szakmailag olyan alapokat adott nekem, melyeket a mai napig fegyverként használok. Gyors indítás, irányító készség, reakciók. Csakhogy párat említsek. Ezek a génjeimben vannak.  Jakab Csabi, Táncsics Andris, Németh Gabi, Takács Tomi, Sipos Gabi, Dombay Miki, Biró Pisti, Rózsa Dani! Csak néhány név,  akik ezeket a géneket megkapták. Mire gondolok?  Minden megmozdulás, zsigerből jött reakciók, viselkedés, testbeszéd az összes kapusnál  ugyanaz. Ezeket csak mi tudjuk! A szombathelyi kapusok! Mi egy kaptafára készültünk. Egy ember volt, aki az alapokat lefektette nálunk. Szarka Zoltán!  Aki a Haladás öltözőben járt valaha, tudja hogy van egy kis stoki , amin mindig  Zoli bácsi ült. Amikor ki kellett költözni a Haladás régi stadionjából én elhoztam ezt a stokit.  Nálam lesz addig, míg el nem készül az új stadion. Ha elkészül, visszakerül a helyére, az új öltözőbe. Mert ennek a  stokinak története van. Ha valaki ráül vagy csak ránéz, tudni fogja, hogy a Haladás kapusok  Mestere használta több évtizeden keresztül.

Németh Gábor

-Nehéz szavakba önteni az érzéseimet. Először is remélem tudta, hogy nagyon büszke vagyok arra, hogy a keresztfia lehettem. A nagymamámmal voltak testvérek, a családban nagyon sokat beszéltünk róla, az eredményeiről. Nem tudom utólag megmondani, hogy az ő személye mekkora szerepet játszott abban, hogy a kapus posztot választottam. De amikor náluk nyaraltunk kisgyerekként, akkor is délutánonként a Haladás pályára jártunk ki edzeni vele. Egyértelműen neki köszönhetem azt, hogy NBI-es kapus lett belőlem. Hat évet dolgoztunk együtt és nem felejtem el a pillanatot, amikor felhívott a jó hírrel, készüljek, mert a Haladás nagy csapatához kerülhetek. Órási dolognak tartottam 20 évesen, hogy Répcelakról sikerült bekerülnöm a Haliba.

Takács Tamás

-Őszinte részvétem szeretném kifejezni  a családnak. Zoli bácsi 8-23 éves korom között volt a kapusedzőm, nagyon sok időt töltöttünk együtt a 15 év alatt, szinte minden délután találkoztunk. Rengeteg mindent köszönhetek neki, mindig mutatta a helyes irányt, mindig kiállt mellettem.  Nélküle nem tudom meddig jutottam volna a labdarúgásban. Mélyen megrázott amikor kaptam az üzenetet, hogy elment. Nemcsak jó edzőt, jó embert is veszítettünk vele. Bármilyen kéréssel lehetett hozzá fordulni.  Szakmai tudását mi sem bizonyítja jobban, minthogy számtalan első osztályban megforduló kapus került ki a kezei közül. Egy olyan tudás birtokában volt, amely kihozta belőlünk, tantványaiból a maximumot!