Főoldal»Aktualitások»A Hertha Akadémián jártak a Király kapusok
A Hertha Akadémián jártak a Király kapusok

A Hertha Akadémián jártak a Király kapusok

Egy hetet töltött négy Királyos kapus és edzőjük Berlinben. A Hertha Akadémia korosztályos edzéseibe kapcsolódtak be, mérkőzéseket látogattak.

A Hertha Akadémiával való hosszútávú együttműködése értelmében Berlinben járt nemrégiben a Király SE delegációja. Köztük négy kapus: Bencze Zsombor, Király Mátyás, Veszelinov Dániel és Horváth Alex, valamint ott volt velük edzőjük Nagy Gergő is. Élményeket, tapasztalatokat osztottak meg a felejthetetlen útról:

Bencze Zsombor (15): Hat edzésen vettünk részt. Volt, hogy csak velünk foglalkoztak, volt, hogy fele kapusedzés volt, a másik fele csapatedzés. Fizikálisan bírtuk, inkább néha fejben fáradtunk el,  az ottani intenzitás azért más volt. Megnéztük a Hertha U23 bajnoki mérkőzését és a bundesliga Hertha-Dortmund találkozót az Olimpiai stadionban. Motiváltan jöttünk haza.

Király Mátyás (15): Ami egyértelmű különbség az itthonihoz képest, hogy agresszívebbek, ütköznek. Mi a Zsombival a Hertha U16-tal edzettünk. Nekünk furcsa volt, hogy minden passzt átvesznek, mi mindent egy érintővel próbáltunk megoldani. Ami még szembetűnő, hogy itthon nem mer ütközni az, aki kisebb vagy gyengébb fizikumú, ott kint láttuk a 150 centis srác simán leütközte a nála jóval magasabbat.  Ha egy játékostárs hibázik,  egyszerűen túllépnek ezen és nem szidják egymást. A mentalistában kiemelendő, hogy az akadémisták játszani akarnak, nyerni akarnak, a győzelemre játszanak, más tényező nem érdekli őket.

 

Veszelinov Dániel(18): Profizmus az öltözőben, profizmus a gondolkodásban. Ez az első , ami eszembe jut. Mindenki odatette magát, tisztán gondolkodnak, egyszerűen fociznak. U19-ben és U23-ban játszhattam, a játék szisztémája ugyanaz volt. A német kapusiskola vonalat követik. Gyorsabb játék, gyorsabb gondolkodás. Találkoztunk Dárdai Pállal, edzhettünk a fiaival Mártonnal és Palkóval is. Utóbbi az U23-ban játszik, velük is edzhettem egyet, jó volt nagyon. Emlékezetes találkozás volt Enver Maric-csal is, aki Király Gábor kapusedzője volt, egykori legendás kapus.

Horváth Alex (17) : Az U19-cel edzettem én. Gyorsabb volt minden. Agresszívek, odaböknek, vérre megy a játék edzésen is. Nem félnek a lövésektől, akkor is, ha tudják hogy valaki nagyon erőset lő, beleállnak már a középpályán is, csak hogy megóvják a kapujukat a góltól. Volt kispályás játék, ahol az első lövésből gólt kaptam, akik körülöttem voltak rögtön mondták, hogy gyerünk tovább, nincs semmi gond! A biztatás dominál, nem a szidalmazás.

 

Nagy Gergő, kapusedző: Az edzés 80 perc, de végig koncentrálni kell. Nálunk ezt a tartós koncentrációt gyakorolni kell még. Sokat tanultam én is. Pozíciós játékokkal mi el voltunk maradva, most azt is nagyobb arányban be fogjuk építeni az edzésekbe. Érdekes volt látni, ahogy ott több kapus együtt dolgozik. A kapusedző nem is rúgja nagyon a labdát, elmondja a feladatot és az edzésben résztvevő kapusok rúgnak egymásnak. A kapusedző inkább csak hibát javított. U14-től minden egyes korosztálynak saját kapusedzője van. Így egy edzőre jut 3 maximum 4 gyerek. 19 éves korig itt a játékosokat gyerekként kezelik. Arra figyelnek, hogy ne legyenek túl edzve. Az U23-as csapatukra pedig szó szerint azt mondták azért van, hogy itt férfivá érjenek a játékosok. Büszke voltam a Királyos kapusokra, jól helyt álltak. Ebbe benne van Hegedüs Péter és Takács Tamás, Királyos kapusedzők munkája.  



Kapcsolódó képek
5df64fecacd747288.jpeg5df64fecea12f6627.jpeg5df64fed162bf8197.jpeg5df64fed4ae189929.jpeg5df64fed7ada01345.jpeg5df64fee1583a8257.jpeg5df64fee2df3e5967.jpeg5df64fee5cbda7956.jpeg5df64fee8acf84571.jpeg
Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tapasztalataimat első és másodosztályban itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább
Soron következő táborok
Összes tábor