Az OTP Bank Liga 8. fordulójának szombati mérkőzésén Antal Botondot a 15. percben kiállította a játékvezető, a hátra lévő időben a nem teljesen egészséges Ivan Rados védte a DVTK kapuját. Vasárnap a Videoton vendégeként lép pályára a vasgyári alakulat, ahol régi-új hálóőre érkezhet a Diósgyőr segítségére.-írja a fociklub.hu.
Hegedüs Péter, szakmai vezető szerint a szülői segítség nagyon fontos a kapusok fejlődésében.
Szerdán megműtik Bogdán Ádámot, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bolton magyar kapusát, aki a múlt héten ujjtörést szenvedett csapata egyik edzésén.Két hónapot kell kihagynia.
A Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola diákjai konzultációra gyűltek össze vasárnap Szombathelyen, a szakmai stáb újabb útravalóval látta el az esős időben levezényelt tréning résztvevőit.
A Serie A-ban szereplő SSC Napoli hivatalosan is bemutatta a 2014–2015-ös szezonra készült második számú szerelését, amely úgy néz ki, mint egy farmering rövid farmernadrággal. Vajon stoplis tornacipőt is adnak majd hozzá?
További három évvel, 2018 júniusáig meghosszabbította szerződését Salvatore Sirigu, a francia bajnok Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának olasz válogatott kapusa.
A 32 éves Tim Wiese, aki 6-szor védhetett a német válogatottban, 2014 januárjáig még a Hoffenheim csapatát erősítette, utána viszont testépítőnek állt, és elképesztő méretű izomzatot dolgozott fel magára.
Király Gábor vagyok.
Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tapasztalataimat első és másodosztályban itthon, Németországban és Angliában szereztem.
Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.
Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!
Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni.
A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!