Július 17-én, szombaton, 18 órától a DVSC–Mezőkövesd és a Paks–Újpest összecsapásokkal rajtol el az OTP Bank Liga 2016/2017-es bajnoki szezonja. A Haladás a Címvédő otthonában vendégszerepel. Király Gábor 25. szezonját kezdi.
Egy éve nyertek Eb-t a portugálok. A tekintélyes Record összeállítást készített a győzelemről.
Másodszor rendezte meg a kapustábort a Fülöp Márton Alapítvány, amely azt a célt szolgálja, hogy megőrizze a 2015. novemberében, 32 évesen elhunyt válogatott kapus emlékét.
Elbúcsúztak a gyerekek, pénteken véget ért a júliusi kapustábor. Augusztusban ismét két turnus lesz.
A Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola nyári táborában a második napon sem unatkoztak a gyerekek, két erős edzés között motivációs beszélgetésen vettek részt.
Az idei első nyári turnus elbúcsúzott szerdán, a második turnus pedig kezdetét vette délután a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolában.
A második napon sűrű program várta a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola táborlakóit.
Király Gábor vagyok.
Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tapasztalataimat első és másodosztályban itthon, Németországban és Angliában szereztem.
Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.
Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!
Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni.
A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!