Az idén 10 éves Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola júliusban rendezte meg jubileumi, 50. kapustáborát. A sorozat az őszi iskolai szünetben folytatódik. Már várjuk a jelentkezéseket az 51. táborra, amelynek hagyományosan a Király Sportlétesítmény ad otthont.
Hamisítatlan, nyári időben zajlott a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola idei két, nyári turnusa. Hétfőtől szerdáig 18, majd szerda délutántól péntekig 21 ifjú tehetség gyarapította tudását és nyári élményeit az idén húsz éves Király Sportlétesítményben.
Az idén tíz éves Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola június 19. és 21. között rendezte meg idei második, sorrendben 49. kapustáborát. A koradélutáni zárás után pedig indul is a jubileumi, 50. turnus.
Az iskolai tavaszi szünetben három napon át 21 kapus dolgozott együtt az alapító Király Gáborral, a szakmai munkát irányító Hegedüs Péterrel, és az edzői stáb tagjaival, Dombay Miklóssal, Takács Tamással és Bíró Istvánnal a jubileumi, 10. év első kapustáborban.
Több, mint egy évtized telt el a Király Kapusiskola 2013 márciusi indulása óta. Király Gábor gyermekkori álmát valósította meg tíz évvel ezelőtt, amikor létrehozta a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolát. A táborokat azóta is a tavaszi és az őszi iskolai szünethez igazodva hirdetik meg a fiatalok számára.
Tovább bővült az együttműködés a Király Sportegyesület és az X-ONE KEEPER PRO Österreich / Deutschland von Alexander Herzog között.
Veszelinov Dániel a Király Sportegyesület első olyan kapusa, akire Király Gábor figyelt fel és aki három évvel ezelőtt ebből az egyesületből lépett tovább külföldre, profi szerződéssel. Deni a DAC játékosaként tért vissza korábbi klubjához, hogy beszéljen pályafutása felemelő és nehéz időszakairól, motivációt adva és lehetséges életpályát felmutatva az egyesület ifjú labdarúgóinak.
Király Gábor vagyok.
Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tapasztalataimat első és másodosztályban itthon, Németországban és Angliában szereztem.
Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.
Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!
Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni.
A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!