Főoldal»Aktualitások»Szegeden és Hatvanban járt a Kapusiskola
Szegeden és Hatvanban járt a Kapusiskola

Szegeden és Hatvanban járt a Kapusiskola

Hétfőn Szegeden kedden Hatvanban mutatkozott be a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola.

II. Országjáró körútját kezdte meg a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola. Még júliusban Szentesen volt nyílt nap, augusztus első hetében hétfőn Szegeden, kedden Hatvanban állt meg a "kapuskaraván".

Király Gábor, Hegedüs Péter és Németh Gábor tartottak foglalkozást a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola iránt érdeklődőknek.

-Az első edzés mindig technikai jellegű a délutáni inkább játékosabb. Igyekszünk a gyerekeket megnyerni a kapusszakmának, mindig hangsúlyozva, szorgalom és munka nélkül nem várható  eredmény. Nagy az érdeklődés, sokan eljönnek a nylít napokra, amelyen az edzőknek szakmai konzultációra is van lehetőség. A gyerekeknek pedig ha kérdeznek, szívesen mesélek az Európa-bajnokságon szerzett élményeimről. -mondta az iskola alapítója, a 107-szeres válogatott Király Gábor. 

Legközelebb augusztus 8-án Nagykanizsán, majd augusztus 9-én Szekszárdon tart nyílt napot a Király Kapusiskola. 



Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tapasztalataimat első és másodosztályban itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább
Soron következő táborok
Összes tábor