Főoldal»Aktualitások»Szarka Zoltán emlékét őrzik
Szarka Zoltán emlékét őrzik

Szarka Zoltán emlékét őrzik

Ábrahámhegyen rendezték meg a két napos I. Szarka Zoltán lábtenisz emlékversenyet a hétvégén. A Marton Dávid-Völcsey Róbert páros nyerte a két napos tornát.

Végül 20 csapat nevezését fogadták el a szervezők, így bár strandidő nem volt, szép számú látogatót vonzott az I. Szarka Zoltán Lábtenisz Emlékverseny Ábrahámhegyen. Ahogy Vella Zsolt, a település polgármestere felidézte: az olimpiai bajnok legendás Haladás kapus, Szarka Zoltán kék fürdőnadrágjában tengózta végig a nyarakat, vagy a fa alatt figyelte a többiek játékát. Igazi közösségteremtő ereje van a lábtenisznek Ábrahámhegyen, ezért is döntött végül úgy a falu vezetősége, hogy hiába építettek két pályát a strand sarkában, meghadják a középén lévő eredeti betonos pályát is a következő generációnak.

Király Gábor, válogatottsági rekoder kapus 5 évesen a Haladásban Szarka Zoltánnál kezdte a labdarúgást. Akkor Zoli bácsi a csapatedzője volt, később lett kapusedzője. Az alapokat tőle tanulta, mindig is hálás volt azért a munícióért, amit kapott. Mint azt az ábrahámyhegyi közönségtalálkozón kiemelte: Szarka Zoltán nemcsak edzette a kisfocistákat a Haladásban, hanem nevelte is.

A két napos lábtenisz emlékversenyen minden résztvevő oklevelet kapott. A dobogósok pedig serleggel és érmekkel gazdagodtak, az első helyezett ezeken túl ajándékcsomagokat vehetett ifj. Szarka Zoltántól, Németh Gábortól és Király Gábortól. Az eseményen köszöntötték a helyi lábtenisz legendákat is: Iszak Sándort, Jankó Andrást, Szabados Tibort és Farkas Balázst.

 

I.Szarka Zoltán Lábtenisz Emlékverseny végeredmény:

1.Marton Dávid-Völcsey Róbert

2.Varga Roland- Rétsági Ákos

3.Lévay Gergely-Gugcsó Benjamin

4.Varga Roland-Varga Attila

 



Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.Király Gábor 

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, több, mint 800 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött.

Tapasztalataimat itthon, Angliában és Németországban szereztem, jelenleg is aktívan védek a Szombathelyi Haladás színeiben.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a nemzetközi kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak.

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos  táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

Az iskola szakmai partnere a német elsőosztályban szereplő Bayer04 Leverkusen edzőközpontja.

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább
Soron következő táborok
Összes tábor