Főoldal»Aktualitások»Neuer tavasszal visszatér
Neuer tavasszal visszatér

Neuer tavasszal visszatér

Manuel Neuer, a Bayern München labdarúgócsapatának világbajnok kapusa biztos benne, hogy még a tavaszi idényben visszatér a sérülését követően.

A 32 éves játékosnál szeptemberben harmadszor diagnosztizáltak lábközépcsonttörést, meg kellett operálni. Bár eleinte úgy tűnt, januárban ismét pályára léphet, ám csak múlt kedden állt újra edzésbe.

Legfrissebb nyilatkozatában a Sky Sportsnak úgy fogalmazott, továbbra sem tudja pontosan, mikor térhet vissza, de biztos benne, hogy erre még a tavaszi idényben sor kerül. Hozzátette, körülbelül két hét múlva végezhet ismét futóedzéseket, ugyanakkor időbe telik, mire visszanyeri korábbi erőállapotát.

 

Neuer távollétében a Bayern kapuját Sven Ulreich védi, aki jó teljesítményével hozzájárult, hogy a csapat szombaton biztossá teheti sorozatban hatodik bajnoki címét, illetve előnyből várhatja a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének hazai visszavágóját a Sevilla ellen.

A világbajnok játékos leszögezte, örülne neki, ha a 71 nap múlva kezdődő oroszországi tornán mindketten szerepelnének a címvédő németek keretében.

"Számomra nagyon fontos ez a torna. Azt hiszem, a válogatottnak szüksége van rám, én pedig nagyon szeretnék a csapat tagja lenni. Az egyik legfontosabb célkitűzésem, hogy még ebben az idényben védhessek a Bayernben, a másik pedig az, hogy ott legyek a világbajnokságon" – nyilatkozta Neuer.

Joachim Löw szövetségi kapitány a közelmúltban elmondta, számít a kapusra az oroszországi tornán. A németek Mexikóval, Svédországgal és a Koreai Köztársasággal játszanak a csoportkörben.

 


Forrás: Fotó:Facebook/Manuel Neuer

Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tapasztalataimat első és másodosztályban itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább
Soron következő táborok
Összes tábor