Főoldal»Aktualitások»Hosszabbít Casillas a Portóval
Hosszabbít Casillas a Portóval

Hosszabbít Casillas a Portóval

Iker Casillas egyezségre jutott az FC Porto vezetőjével arról, hogy 2021-ig meghosszabbítják a szerződését.

A portugál egyesület honlapja idézi a 38. életévét májusban betöltő spanyol kapust, aki elárulta: a klubelnök Antonio Pinto da Costa az együttműködés egyéves meghosszabbítása helyett azt javasolta neki, maradjon negyvenéves koráig.

„Ha tovább küzdhetek a célokért a csapattársaimmal, akkor semmi ellenvetésem a folytatást illetően, már csak azért sem, mert nagyon hálás vagyok a városnak és a klubnak” – folytatta Casillas, aki hétfőn este a spanyol televíziónak már elmondta, hogy a héten megtörténik a szerződéshosszabbítás.

„Nyilvánvalóan az FC Portóban fejezem be a pályafutásomat” – tette hozzá a világ- és Európa-bajnok kapus.

Casillas 2015-ben nevelőegyesületétől, a Real Madridtól igazolt Portugáliába. A spanyol klub színeiben 16 év alatt többek között három Bajnokok Ligáját, öt bajnoki címet, két Spanyol Király Kupát, valamint klubvilágbajnokságot nyert. A Portóval tavaly portugál bajnok lett, jelenleg pedig negyeddöntős a Bajnokok Ligájában.



Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tapasztalataimat első és másodosztályban itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább
Soron következő táborok
Összes tábor