Főoldal»Aktualitások»Gyermekkori álom vált valóra
Gyermekkori álom vált valóra

Gyermekkori álom vált valóra

A Németországban negyedosztályban védő kapus Daróczi Dávid Szombathelyen tett látogatást január elején. A fiatal hálóőr példaképével, Király Gáborral találkozott.

Hegoczki F. Zsolt írása: 

Szombathelyen átfolyik ugyan a Gyöngyös patak, de az érkezett vendég Gyöngyös városában pallérozódott. Daróczi a német negyedosztályú VfB Oldenburg portása, míg Király Gábor több germán együttest erősített a legmagasabb profi szinten. Részben ezen apropóból jöhetett létre a Hego Kreatív Stúdió és a Királysport szervezte találkozó.

 Daróczi Dávid tizenöt évesen már a Gyöngyösi AK felnőtt NB III.-as gárdájának hálóját védte. Huzamosabb ideig hárított a Heves megyei utánpótlás válogatott kapujában. Majd a Budapest Honvéd fakó következett. Két éve a nyolcadosztályban kezdte a kapuskodást Németországban, s gyors léptekkel haladt előre. A heted- után az ötödosztály következett, s már a negyedosztályban tüsténkedik.

 – Király Gábor a példaképem – adta tudtunkra Daróczi Dávid. – Még utánpótlás játékosként nem volt külön nadrág a kapusoknak, így az otthoni szürke mackónadrágomat fogtam be erre a célra. Örömmel tapasztaltam egy idő után, hogy a válogatott kapusa is pont ilyet visel. A „Király-pártiságom” valahol ekkor kezdődött. A csapattársak viszont élcelődtek, hogy majmolom a csúcson lévőt, annak ellenére, hogy a nadrág előbb volt meg, mint a szimpátia. Ez nem esett jól. Németországba kerülve ugyanezt a kapusnadrágot viseltem, ahol viszont rendkívül pozitívan álltak ahhoz, hogy pont olyan, mint Király Gáboré, akire Németországban hősként tekintenek. Ott érdem és büszkeség volt ezt hordanom.

 

 Dávid gyerekkora óta nagyon szeretett volna találkozni kedvencével, amire eddig sosem volt alkalma. Az angyalok összebeszéltek, s Karácsonykor a fa alatt tudta meg az örömhírt, hogy Király Gábor várja. Daróczi Dávid nagyon boldog volt.

 – Még én is tanultam ebből a beszélgetésből. – nyilatkozta  Király Gábor. –Sok mindenből tanulok, és ezt mindig a magam javára próbálom hasznosítani. Így fejlődhetek.

– Nagyon vártam a pillanatot vele – így Daróczi. – Nem tudtam, milyen lesz, de amikor megláttam Király Gábort, nem hittem el először, hogy ez a valóság. Jött velem szemben a folyosón a legnagyobb, a legenda. És miattam volt ott. Amikor kezet ráztunk, utána 10-15 perc kellett, míg magamhoz tértem. Utána a saját irodáját bemutatva beszélgetett velem, csak rólam és róla. Kérdezett, tanácsokat adott. Egy örökre szóló élmény volt. Olyan motivációt nyújtott, hogy teljesen feltöltött.

 Király Gábor örökbecsű tanulságként osztotta meg tapasztalatait az ifjú kapussal, miszerint egy biztos bázist ki kell építenie egy hálóőrnek, például jó kapusedzőkkel, stabil háttérrel, ahol van, aki lelkileg vele van, ahol jó a csapat is, s ott bebizonyítani azt – lépkedve előre a csapaton belüli ranglétrán –, hogy védhet valaki. S ha már meg tudja mutatni magát, akkor önbizalma lesz. Ebben az esetben felfigyelnek rá, s akkor érdemes azon elgondolkodni, magasabb szintre lépjen-e. 

 

 



Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tapasztalataimat első és másodosztályban itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább
Soron következő táborok
Összes tábor