Főoldal»Aktualitások»Casillas új feladatot kap
Casillas új feladatot kap

Casillas új feladatot kap

Az FC Porto világ- és Európa-bajnok spanyol kapusa a következő idényben biztosan nem játszik, de a szakmai stábban számítanak a munkájára.

A Klub  bejelentette : a 38 éves kapus Portóban folytatja a gyógyulást, közben pedig a csapat, a szakmai stáb és a vezetőség tagjai közötti összekötőként, kapcsolattartóként tevékenykedik.

Iker Casillas május 1-jén kapott szívrohamot. Két héttel később Jorge Pinto da Costa klubelnök elmondta, a tapasztalt játékos hamarosan bejelenti visszavonulását, a klub azonban most csupán azt közölte, hogy a következő szezonban biztosan nem véd majd a kapus.

Casillas a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, pályafutása nagy részét a spanyol fővárosban töltötte: 1999 és 2015 között 725 mérkőzésen lépett pályára, öt bajnoki cím és három Bajnokok Ligája-diadal részese volt. Ezen kívül a spanyol Szuperkupát négyszer, a Király Kupát és az európai Szuperkupát kétszer-kétszer hódította el. Nála többször csak Raúl öltötte magára a Real mezét (741).

A kapus 2015 nyarán igazolt az FC Portóhoz, amellyel tavaly bajnok volt. Szerződése 2021 nyaráig szól. Hazája válogatottjában 167-szer lépett pályára, 2008-ban és 2012-ben Európa-, 2010-ben pedig világbajnokságot nyert a nemzeti együttessel.



Vissza a kategória oldalra
Bemutatkozó

Király Gábor vagyok.

KG

Magyarország 108-szoros válogatott kapusa, 882 hivatalos mérkőzéssel a hátam mögött. Tap asztalataimat első és másodosztályban Itthon, Németországban és Angliában szereztem.

Játszottam a Bajnokok Ligájában, első magyar kapusként védtem a Premier Ligában  és részt vettem korrekorderként a 2016-os Európa bajnokságon, ahol nekem ítélték az Eb legszebb védését. 26 év profi foci után, 2019. májusában vonultam vissza az aktív labdarúgástól, 43 évesen.

Gyermekkori álmomat váltom valóra a Király Gábor  Nemzetközi Kapusiskolával, ahová Téged is nagy szeretettel várlak!

Az iskolai szünetekhez igazodva tavasszal, nyáron és ősszel szervezünk három napos bentlakásos  táborokat. 2014 szeptemberétől pedig már hetente is van lehetőség az iskola kapusedzésein résztvenni. 

A kapus.eu oldalon minden lényeges infót megtatlálsz az iskoláról. Keress minket bátran, ha kapus poszton játszol és szeretnél egy jó közösségben még jobbá válni!

Tovább
Kiemelt videó
https://www.youtube.com/edit?o=U&video_id=nEV97CF7bKk
Összes videó